Az ITÉB 2016. november 30-án megtartott ülésén került felvételre az Isaszegi Települési Értéktárba a Kulturális örökség kategóriába az
Isaszegi népviselet, isaszegi hímzés (ITÉB 04)
Az 1950-es években Isaszegen is kicserélődtek a mezőgazdasági eszközök, a feleslegessé váltakat megsemmisítették, amiként az épülő új házakba sem vitték be a régi bútorokat, az ósdit eltüzelték vagy ügyeskedő „kereskedőknek” eladták.
Hasonló sorsra jutott a régi népviselet is. A nők valamivel tovább hordták anyáik, nagyanyáik ruházatát, de a „kivetkőzés” idők múlásával általánossá vált. Ennek a ténynek a mérlegelésekor azt is fontos figyelembe venni, hogy a ma élő öregek világából való népviselet eredete nem nyúlik vissza több száz évre, legfeljebb a XIX. század közepére. Arra az időre, amikor a jobbágyság megszűnésével a szabad parasztság megszabadult a még a viseletet is szabályozó földesúri kötöttségekről, és a parasztgazdaságok jövedelméből a parasztok megvásárolhatták az ipar által előállított és a helyi kereskedők üzleteiben felkínált anyagokat, hogy helyi iparosokkal vagy ügyes kezű varrónőkkel elkészíttessék ruházatukat.
Isaszegen is ekkor alakult ki az a viselet, amit mi napjainkban népviseletnek nevezünk.
A jobbágyvilágban a ruha és a mindennapi élet céljait szolgáló textilanyagot, a kendervásznat a paraszti lakosság maga állította elő. Minden jobbágytelekhez tartozott kenderföld, a megtermelt nyersanyagot a Rákos mocsolyáiban áztatták, amit aztán téli estéken a nők fontak és szőttek vászonná, s férfi és női ruházatot (ing, féling, gatya, pendely), ágyneműt, törülközőt, zsákot készítettek belőle. Téli felsőruházatnak a szűcsök, szűrszabók termékeit – gubát, subát, szűrt, ködmönt – viselték. Ezekből a ruhadarabokból már a XX. század elejére is csak mutatóba maradt meg néhány.
Lábbelit jobbára télen hordtak, akkor is házilag vagy falusi varga által készített bőrbocskort. Csizmában csak a tehetősebb telkes jobbágyok jártak. Természetesen a XIX. század végére a lábbeli viselésében is módosulások történtek.
A zsinóros posztónadrágból, kabátból, pitykés mellényből, hímzett lenvászon ingből, ráncos csizmából, divatos pörge kalapból álló férfi ünnepi viseletben nem nehéz felismerni a nemesi ruházatot, amit előbb a módosak, majd általánosan mindenki hordani kezdett. A szokásba jött hímzett, kivarrott kék kötény már eredeti „parasztdivat” volt. A nők ünnepi ruházata kezdetben szintén az „úri” divatot másolta: kékfestőanyagból készült ruhaneműt használtak. Emellett folyamatosan alakult a későbben általánosan elterjedt viselet, ennek főbb elemei: hosszú, fonott haj, amit házasság után fejkötővel (csepec), fejkendővel takartak, a kezdetben egyszerűen, majd roppant gazdagon hímzett mellény (pruszlik) alá széles csipkével, illetve slingeléssel díszített fehér, lenvászonból készült félinget (rukávca) vettek. Felsőruházatnak számított még a blúz (bujdos), amit hímzett, rojtos vállkendővel takartak, alsószoknya, rajta eleinte posztóból és szövetből, majd később brokátból készült, lábszárközépig érő (felső)szoknya, ami fölött hímzett, majd gépi varrással díszített kötény meg fekete csizma vagy félcipő tette teljessé a ruházatot. Természetesen hétköznap még sokáig használták a kenderből, házilag készített ruhaneműeket is. Később a hétköznapi három-négy alsószoknya színes anyagokból készült, alját bécsi pirossal szegték be. A legdíszesebb ünnepi viselet a százvirágú szoknya és a blúz volt.
Figyelmet érdemel a textilanyagokat díszítő jellegzetes hímzéskultúra, mely a távoli múltban (a szlovák ősök örökségében) gyökerezik, és mely sokszínűségével és formagazdagságával eltér a környék és más tájak motívumaitól. Különleges elemei a rózsák, a rózsabimbók, a kalászok és a margaréták. Gyakran alkalmaznak különféle gyümölcsmotívumokat is. A laposhímzés technikájával varrják ki, a széles öltéseket egy-egy rövid vagy hosszabb
ráöltéssel fogják le. Gyakran kontúrozással emelik ki a virágokat.
2022 Minden jog fenntartva – Készült Isaszeg Népi Hagyományai Alapítvány megbízásából. – Készítette: PiCi Shop Számítástechnika
