Isaszegi Települési Értéktár

Keresés
NKA_csak_logo

ISASZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

Épített környezetünk
Isaszeg település értéktárba vett épületei
Emlékhelyeink
Isaszeg település értéktárba vett emlékhelyei
Hagyományőrzés
Isaszeg település értéktárba vett hagyományai
Kulturális örökségeink
Isaszeg település értéktárba vett kulturális örökségei

Isaszegi Táncok

Az ITÉB 2016. szeptember 20-án megtartott ülésén került felvételre az Isaszegi Települési Értéktárba a Kulturális Örökség kategóriába az
Isaszegi Tánckok (ITÉB 08)

Megosztom

Az isaszegi tánc ékes példája annak, hogy az ember nem csupán a lábával táncol. Egy páros tánc esetében sokkal lényegesebb a férfi és a nő fizikai és mentális kapcsolata. Az isaszegi páros táncok tanulása során – a motívumok egyszerűség révén – táncosaink könnyebben sajátíthatják el az együtt táncolás fortélyait, mindemellett megfelelő tudással rendelkező táncos előadásában igen élvezetes tud lenni mind a táncolók mind a közönség számára.

A XIX században, a Kerepes környékén levő Isaszeget még szlovák faluként emlegették. 1880-ban 636 magyar és 1301 szlovák anyanyelvű lakost számoltak a faluban. Ám az 1860-as években megnyitott Budapest-Losonc (majd később Miskolc) irányában megnyitott vasútvonal következtében felbomlott a falusi társadalom egysége és az országos átlaghoz képest gyorsabban indult meg a polgárosodás. Többek között ennek következménye volt a falu gyors elmagyarosodása – 1920-ban már csak 124 szlovák és 4439 magyar anyanyelvű lakost számláltak -, valamint a Pestre járók hamar polgárira cserélték a hagyományos parasztviseletet.

A legidősebb korosztály tagjai sem igazán emlékeznek arra, hogy különbözött volna az isaszegi magyarok tánckultúrája a szlovákokétól. 

”Nem volt különbség a magyar és szlovák tánc között. Itt nem volt olyan megkülönböztetés, hogy magyar és szlovák! Tehát ebbe a faluba nem volt olyan megkülönböztetés – mint most mondják –
hogy kisebbség. Isaszegi volt mindenki, és azért, hogy valaki ismerte a szláv nyelvet, az nem jelentette azt, hogy éppen ő olyan szlovák táncot adott volna elő. Azok az emberek éppen úgy táncolták, akik tótul beszéltek, mint a magyarok.”
(Ecseri Pál 1931.7.26., Széphalmi Zoltán 1998.4.20.) 

A település társadalmi rétegződése sem az etnikai különbségeken, hanem elsősorban a foglalkozások alapján alakult. A falu harmadrésze paraszt, másik harmadrésze iparos, harmadik harmada pedig vasutas volt. Természetesen a megmaradt szlovák anyanyelvű lakosság főként földműveléssel foglalkozott. A XX. században a nagyobb táncmulatságoknak is az iparos-, vasutas- és gazdakör épületei szolgáltak helyszínül. Kisebbeket pedig kocsmákban tartottak.
A klasszikus vonós felállásban muzsikáló cigányzenészek mellett sok más településhez hasonlóan itt is létezett rezesbanda, illetve még emlékeztek dudásra is, aki pl. a gyerekbálokban muzsikált farsangkor.

Isaszegi táncok

Az archaikusabb szlovák táncok, régi stílusú dallamok itt sem maradtak fenn. Az új stílus képviselői közül a lassú és friss csárdásról, illetve a régi stílusú táncok közül a marsról, mint lakodalmi menettáncról illetve a táncszünetekben járt karikázóról vannak adataink. Szóló vagy csoportosan járt férfitáncokra marsra, illetve verbunkra az idősek sem emlékeznek. Csupán a gyűjtésen látható egykét tánckezdő motívum (háromlépés, bokázó) jelzi, hogy valamikor létezett férfitánc is a  faluban. A legyűjtött dallamok a terület szlovák, de főképpen a Galga-menti magyarok közismertebb dalai közül valók.

A karikázóra – mint táncszünetekben járt énekes körtáncra – egy- és kétlépéses csárdás, fer-öer lépés jobbra haladó formában, egyszerű sétalépés balra haladó formában, illetve a keresztező lépés kétlépéses csárdással kombinálva mindekét irányba haladva a jellemző. A friss részben a forgás lent hangsúlyos és balra halad. Létezett továbbá egy valószínűleg ugrós (mars) dallamra járt női körtánc melyet cifrákkal való kifordulásos helycserék és a negyedes lépő forgás mellett nyolcados lüktetésű balra haladó rida lépés jellemeznek. A táncszünetben járt karikázóba jellemzően a férfiak is beállhattak.

A múlt század elején még élt a régies táncba hívási mód, miszerint a férfiak magukhoz szólították a nőket. Aztán később fokozatosan átvette a helyét a tánciskolában tanult illemszabály.

”- Bálba szünetben körbeállnak a lányok. Énekelnek, táncolnak előbb lassabban, majd gyorsabban! – Mikor visszajönnek a zenészek, szétválik a kör és a legények hívják a lányokat, táncolnak.” (Hímzőkör, Hintalan László 1986)

A táncba hívás módjáról Ecseri Pál a következőképp emlékszik vissza:
”Különösebb felkérés nem volt. A lány – ugye – ültek a gardírozó mamájuk mellett. Azok nem az illemszabályok voltak, hogy odament az ember, meghajúlt, és fölkérte a táncra… Korábban, amit hallottam az idősebbektől, édesapáméktól – hogy ugye az 1900-as évek elején – általában Isaszegen elég sok szál nyelvű volt – tót nyelvű – akkor tótul elkiabálta magát a fiú: – Julis poty tancuvaty! – De mondta a vezetéknevit is, hogy melyik Julis jöjjön táncolni. Voltak ilyenek is, de ezek már nagyon régen. Az én időmbe’ már a megfelelő illemszabály szerint volt.” (Ecseri Pál 1931.7.26., Széphalmi Zoltán 1998.4.20.)

Csárdás

A klasszikus kétlépéses csárdás az isaszegi tánc esetében főként tánckezdő funkciót tölt be. Sokan el is hagyják és egyből páros forgással kezdik táncukat.  Valószínűleg pihenésképpen visszatérhettekolykor-olykor a motívumhoz. 

A kettes csárdás lent hangsúlyos, enyhén rugózós, táncolják sodorgatással, vagy anélkül. Jellemző, hogy minden második lépéssel fordulnak, ki a jobb ki a bal válla felé. A fordulást általában a váll vezeti nem pedig a csípő. A férfiak sok esetben használnak a negyedik negyedben megvalósuló egyéb gesztusmozdulatot a félsúlyos zárás helyett. Ezek a gesztusok általában hátra, vagy rézsút hátra irányulnak. A három fázisban megvalósított csárdás motívum is megtalálható, ilyenkor a férfi három lépés után a nyitott pozíciót megtartva hajlítja a térdét a motívum negyedik negyedében (lép-zár-léphajlít).

A motívum térbeli mozgására jellemző, hogy a fordulások mellett a férfi szemszögéből nézve előre haladva táncolják a motívumot. Ennek a haladásnak nincs szabályozott szerkezete, teljesen szabadon mozognak vele a térben.

A lassú csárdás nem tartalmaz összetett vagy bővített lábmotívumokat, összesen két-három egyszerű lépést használnak. Ha jól meggondoljuk a kétlépéses csárdáson illetve a karalatti forgatást díszítő páros bokázón kívül nem is igazán beszélhetünk motívumokról. Mint fentebb említettem előfordul, hogy a lassú csárdást a férfi cifrával (háromlépés) kezdi, mellyel oda táncol a párjához mielőtt összekapaszkodnának. A tánckezdő verbunk valamikori meglétére utaló lépések azonban nem fordulnak elő a tánc építkezése közben, csupán a kezdéskor.

A lassú csárdásban legtöbbet használt motívum a folyamatos negyedes lüktetésű rugózó lépegetés, mely a férfiak esetében zenei főhangsúlyra jobb lábbal, a nők esetében pedig bal lábbal történik (általában). Ezzel az egyszerű motívummal gyakorlatilag mindent meg tudnak valósítani.

Ha a pár használja a kettes csárdást kezdésként, akkor abból indulnak el a fent említett lépegetéssel forgásba. Általában – a férfi szemszögéből nézve – a balra lépett csárdás után jobb lábbal indulva indul el a forgás. Mivel a nő ellentétes lábbal lépett nála mindez bal lábbal történik. Érdekesség, hogy általában ebből a balra lépett csárdásból indított legelső forgást mindkét irányba el lehet kezdeni.

Fent említettem, hogy a Pest környéki szlovákok táncaiban fellelhetőek a régi forgós – forgatós táncok jellemző elemei. Nem kivétel ez alól az isaszegi tánc sem. A táncban fellelhető fő szerkesztési elv a következő: páros forgás (irányváltással is) – forgatás – csalogatás.

A páros forgás tehát hangsúlytalan és folyamatosan rugózik. Zárt fogásban történő irányváltása a következőképpen valósul meg: a férfi lelassítja a forgás lendületét, majd elkezdenek hátrálva lépni és ebből a hátráló lépésből egyszer csak átlendíti párját a másik oldalra. Ez az irányváltás több helyen is megtalálható a nyugati táncdialektus területén lassú és friss csárdásokban is egyaránt. Nem jellemző azonban a galga-menti palócok által táncolt irányváltás, miszerint az lassú visszafordulással történik, az isaszegi csárdásban mindig hátráló forgás előzi meg az irányváltást. Egy összeszokott, megfelelő technikával táncoló párnál már ez irányváltó motívum is belső táncélményt nyújthat. A forgás jó kivitelezéséhez szükséges, hogy a nő kellőképpen kapaszkodjon a párjába és a megfelelő páros viszony sem elengedhetetlen, miszerint a táncosok ne forduljanak egymás felé forgás közben. A férfiak jellemzően kissé távolabb engedik maguktól a nőt a zárt forgásban, ezáltal biztosítják a megfelelő lendületet és az irányváltó átfordulások gördülékenységét. A forgás lendületével való játék is jellemző, megjelennek az egészen lassú és a lendületes forgások egyaránt. Az irányváltás hátráló részénél is alkalmazhatóak dinamikai játékok a lendület enyhítésével vagy fokozásával. A hátrálás dinamikája fogja meghatározni az irányváltó átfordulás lendületét, mely szintén több árnyalatban valósulhat meg, ezáltal élvezetessé válik az egyszerű lépésekből álló tánc is. Ebben a fajta dinamikai játékban óriási szerepe van annak, hogy a nő tud-e kapaszkodni, illetve, hogy tudja-e tartani a megfelelő pozíciót és nem utolsó sorban az, hogy tud-e a lendületnek megfelelő távolságban lépni. A forgás dinamikája fokozható azzal is, hogy a férfi kis térdrogyasztással és előre dőléssel hirtelen meghúzza a forgást egy pillanatra.

A páros forgáshoz és az irányváltó motívumhoz szervesen kapcsolódik, hogy a forgás pozícióját megtartva előre vagy hátra lépegetve mozognak a térben. Térbeli mozgás, helyváltoztatás kivitelezhető az irányváltó átfordulással is, ez azonban technikailag jóval nehezebb.

A forgás irányának váltása, valamint a kar alatti forgatás és csalogatás nem jár augmentálással, vagy diminuálással (ritmusváltással). A páros forgás kapcsán nem beszélhetünk külső vagy belső lábas forgásról. Ez a motívikai egyszerűség ugyanakkor számos lehetőséget kínál a változatos előadásmódra.

Jellemző a páros forgásnál, hogy a férfi a nő könyökét vagy felkarját fogja, hasonlóan az erdélyi páros táncokban megjelenő fogásmódokhoz. Feltételezhetnénk, hogy ez is egy archaikusabb eleme a táncnak, de úgy gondolom, hogy ennek fő oka, hogy a nők által viselt rukávca (ing, melynek ujján lyukhímzett keményített  széles csipke található, mely felfelé van hajtva) kényelmetlenné teszi a lapocka fogását.

A páros forgás kapcsán írtam a tánc dinamikai változatosságáról a következő motívumok azonban inkább a plasztikai változatosságról szólnak. Mint fentebb is említettem a tánc szerkezetének másik két jellemző eleme a nő kar alatti forgatása és az abból kibontakozó csalogatás. Itt szeretném megjegyezni, hogy az isaszegi páros táncok közül a lassú csárdás az, ami a mai napig fennmaradt, azonban mára már pont a jellegzetességét adó forgatások és csalogatások koptak le róla. Feltételezem, hogy ennek elsősorban a kivetkőzés során a viseletből eltűnő zsebkendő lehet az elsődleges oka, mivel a forgatások legtöbbször  zsebkendővel történtek. A páros forgások és irányváltások azonban a fent leírt formában a mai napig megtalálhatóak.

A nő kar alatti kiforgatása mindkét irányban megvalósulhat, és minden esetben a páros forgásból következik. Ugyan előfordul, de nem jellemző, hogy a kettes csárdásból indítanák, mint például egyes dunántúli csárdásokban.

A kar alatti forgatás több formában is megtalálható. A legegyszerűbb változat az mikor a férfi egyszer kiforgatja a párját, majd el is engedi a kezét és következik a csalogatás. Természetesen ez egy ritka eset, a nő általában többször fordul meg a tengelye körül. Érdekesség, hogy ez esetben a férfi csupán
az ujjaival „forgatja” a nőt, de leginkább a nő magától forog.

Egy másik típus is megfigyelhető, ami plasztikailag szinte teljesen megegyezik a marosszéki forgatós táncokban található hosszabb ideig tartó forgatásokkal, miszerint a férfi a nő körül halad és mindketten egy pont körül mozognak. A különbség annyi, hogy itt nincs a belső láb kihangsúlyozva, így dinamikája jóval egyenletesebb. A férfi ebben az esetben forgatja a nőt. Ide kapcsolódóan szeretném megjegyezni, hogy egy másik szlovákok lakta település – Sződ község, mely Isaszegtől 30 Km-re található – történetében a szlovákokkal közel egyidejűleg letelepedett székelyekről vannak adatok. Ugyan erre bizonyíték nincs, de nem zárható ki, hogy az isaszegi táncban megjelenő kar alatti forgatások esetleg erdélyi közvetítéssel kerültek be a táncba, ugyanis a szlovákság mellett sok más
nép képviselői is megtelepedtek a faluban, melyek aztán együtt alakították a település kultúráját. A harmadik változata a kar alatti forgatásnak az isaszegi csárdás érdekessége is egyben, ami nem más, mint a nő zsebkendővel történő forgatása. Mivel a zsebkendő általában a nő jobb kezében van ez a forgatás típus csak az óramutató járásával megegyező irányú forgásból indítható. Csupán ennél

az egy típusnál figyelhető meg, hogy a nő irányt vált forgatás közben. Ez azért is lehetséges. mert ez már majdnem megegyezik a csalogatással, így a lánynak nagyobb szabadsága van a tánc irányításában. A zsebkendős forgatásban található irányváltásokat a férfi nem irányítja, a nő maga dönti el, hogy mennyit fordul egy irányba. Technikai szempontból azonban nagy szerepe van a zsebkendőnek, mely teljesen szét van hajtva, annak érdekében, hogy minél tovább lehessen vele egy irányba forogni. A nő a zsebkendőbe kapaszkodva gyakorlatilag sokkal lendületesebben képes egy helyben forogni, anélkül, hogy a férfi forgatná. Ugyanezzel a kapaszkodással azonban meg is tudja állítani a saját forgását és újra el tudja indítani a másik irányba. A férfinek csupán annyi dolga van, hogy ellentartásával segíti a nő lendületes forgását.

A zsebkendő nélküli forgatások csupán mennyiségileg variálhatók, itt azonban lehetőség van dinamikai játékra, és a „figurázásra” is. Az egyik ilyen „figura” a férfi karalatti átbújása forgatás közben. Mialatt a nő lendületesen forog, a férfi is átfordul a nőével ellentétes irányban, hogy ne ütközzenek össze, és ami a  legfontosabb, hogy a férfi fordulása jóval lassabb. Általában a nő maximum kétszer vált irányt a zsebkendős forgatások alatt és a második irányváltás már a csalogatás kezdete. A másik jellemző motívum az, hogy a férfi páros bokázót táncol a forgatás közben. Itt megfigyelhető az is, hogy bal kezéből a jobb kezébe veszi át a zsebkendőt. Nem jellemző azonban, hogy a bokázós díszítést a kar alatti átbújással összekombinálnák. A csalogatásba való átmenet kétféleképpen valósulhat meg: vagy a férfi engedi el a zsebkendőt, vagy a nő rántja ki a férfi kezéből.

A tánc szerkezetének csúcspontja a csalogatás, mely az isaszegi táncban igen jelentős szereppel bír. Minden egyes forgatás után elengedik a nő kezét mielőtt újra páros forgásba kezdenének. Ez a külön táncolás tarthat csupán egy pillanatig, vagy akár több ütemen keresztül. A tánc rövid ciklusai mindig a csalogatásban teljesednek ki és itt válnak a legizgalmasabbá. A fizikai kapcsolat és a tánc technikai megvalósítása itt értelmét veszti és egy másfajta kapcsolat kerül előtérbe. Tulajdonképpen semmi más nem történik, mint hogy mindketten a saját tengelyük körül forognak, néha megállnak, és vagy újra elkezdik, vagy visszatérnek a páros forgásba. Természetesen itt is, mint más táncok esetében megjelenik a tapssal való díszítés. A csalogatás lényege, véleményem szerint nem is maga a
csalogatás, hanem a páros forgásba való visszatérés, melyet a férfi és a nő is egyaránt kezdeményezhet. Ilyenkor a nő újra belekapaszkodik a férfiba és hirtelen lendületet adnak egymásnak a páros forgáshoz. Jelentős pillanat ez a táncban, tulajdonképpen ez a tánc igazi rövid csúcspontja, melyet újra és újra fel kell építeni. A csalogatás játékosságának lényege tulajdonképp az, hogy egy kicsit késleltesse egyik vagy másik fél az újbóli összekapaszkodást és az annak
lendületességével járó táncélményt. 

Az isaszegi csárdásban tehát a tánckezdő kettes csárdás után rondó-szerűen követi egymást a forgás, a forgatás és a csalogatás.

Friss csárdás

A lassú csárdás elemeivel ellentétben, a friss csárdás már a környék palóc és szlovák motívumait (lippentő, bukó, forgó- forgató) tartalmazza. A kar alatti kiforgatások itt is jelen vannak, azonban teljesen másképp valósulnak meg, mint a lassú csárdásban.

A tánc bemutatását itt is a legegyszerűbb kezdő motívummal szeretném indítani, ami nem más, mint a lippentő. Ez a motívum a dunai dialektus friss csárdásainak egyik fő eleme, mely Isaszegen is jellemzően megvan. A gyűjtésen minimális vertikális mozgással és a nőt sodorgatva táncolják.
Táncolják helyben, lassú és lendületesebb fordulással. A legutóbbi esetben a sodorgatás egy oldalirányú vállmozgássá módosul, mely gyakorlatilag elősegíti a fordulás lendületét. Szeretném megjegyezni, hogy a környékbeli palócoknál ugyanezt a fordulást a csípő vezeti. A lippentő különböző változatait többféleképpen lehet befejezni:

– átváltanak egy másik motívumba
– a nőt kifordítják bal kézzel (a nő jobb kezénél fogva)
– a nőt kifordítják jobb kézzel (ez esetben a forgatás iránya ugyanaz és a férfiak keresztbe fogással ugyanúgy a jobb kezét fogják a nőnek)
– párelengedéssel, rövid csalogatással (ez esetben a férfinak is lehetősége van a kifordulásra)

A lippentőből való kifordulások viszonylag lassúak és általában a nő egyet-kettőt fordul összesen. A lassú csárdásnál tapasztalt módon a férfi díszítheti kar alatti átbújással (ez esetben a nő többet is fordul), vagy a nő körbevezetésével (ez hasonlít a kar alatti átbújáshoz, de itt a férfi szinte helyben marad, még a nőt maga körül vezeti) Ezek a motívumok természetesen a lippentő lépésével valósulnak meg.

A friss csárdásban található forgás iránya megegyezik az óramutató járásával és a legtöbb esetben kiforgatással fejeződik be, melynek során a nő többször kifordul a férfi karja alatt. A forgás lépése a lent hangsúlyos „rida”, de előfordul, hogy a férfi a lippentőt használja forgás közben. Szeretném itt is megjegyezni, hogy a páros forgásból történő kiforgatásnál itt is nagy szerepe van a zsebkendőnek. Ugyanúgy kapaszkodik belé a nő, de a „rida lépésnek köszönhetően a forgás jóval lendületesebb, mint a lassú csárdásban. A nő a lendületes forgásból folyamatosan lassít és vált át lippentőbe, ez alatt a férfi karalatti átbújással díszítheti a táncot. A lassú csárdáshoz hasonlóan itt is csalogatással végződik a forgatás, de a friss csárdás esetében legtöbbször csak egy pillanatig tart.

A „félfordító” motívumok családjába tartozó bukó motívum helyi elnevezése a slupka. A környékbeli palócok bukótól annyiban tér el, hogy kevésbé mély, a férfi lépése intenzív térdmozgással jár és nem jellemzőek az oldalirányú dőlések. Érdekesség, hogy a nő a második pozíciós mélyítés után mindig bal lábra ugrik először független attól, hogy melyik irányba mozdul. A motívumot többféle változatban táncolják:

– fordulás nélkül
– ide-oda fordulással
– óramutató járásával megegyező irányban fordulva (ez esetben a férfi egy lengető szerű motívumot használ)
– az első és a harmadik változatot felváltva

A slupka a fentebb említett – lippentővel azonos – változatokban fejeződhet be.

A slupkának létezett egy csoportos változata is, melyet négyes slupkának neveztek. Négy pár táncolta körben állva és az egymással szemben lévők cserélgették párjukat oly módon, hogy átdobták párjukat a másiknak. Ennek a táncnak szabályozott szerkezete volt, annak érdekében, hogy ne ütközzenek a nők középen össze. 2-2 pár felváltva cserélt párt.

Annak ellenére, hogy a friss csárdás archaikusabbnak tekinthető, szerkesztése jóval szabadabb a lassú csárdásénál. Tulajdonképpen többféle variáció is lehetséges: lippentő – csalogatás, lippentő – forgás – forgatás – csalogatás, lippentő – forgás – slupka – csalogatás, lippentő – slupka – csalogatás. 

A csalogatások általában itt is a ciklusok befejezését jelentik, bár a legtöbb esetben csupán 1 ütem hosszúságúak, és sokszor előfordul, hogy ki is marad. Tehát a csalogatásnak itt nincs akkora szerepe, mint a lassú csárdásban. A lippentő motívum jellegéből adódóan kényelmetlen is a hosszabb ideig tartó külön táncolás, lábfigurák a friss csárdásban pedig egyáltalán nem jelennek meg.

Youtube-on elérhető további videó felvételek az Isaszegi Táncokról hamarosan…

error: Kérjük ne másolja, inkább keressen fel Kapcsolataink egyikén!!