Csárdás
A klasszikus kétlépéses csárdás az isaszegi tánc esetében főként tánckezdő funkciót tölt be. Sokan el is hagyják és egyből páros forgással kezdik táncukat. Valószínűleg pihenésképpen visszatérhettekolykor-olykor a motívumhoz.
A kettes csárdás lent hangsúlyos, enyhén rugózós, táncolják sodorgatással, vagy anélkül. Jellemző, hogy minden második lépéssel fordulnak, ki a jobb ki a bal válla felé. A fordulást általában a váll vezeti nem pedig a csípő. A férfiak sok esetben használnak a negyedik negyedben megvalósuló egyéb gesztusmozdulatot a félsúlyos zárás helyett. Ezek a gesztusok általában hátra, vagy rézsút hátra irányulnak. A három fázisban megvalósított csárdás motívum is megtalálható, ilyenkor a férfi három lépés után a nyitott pozíciót megtartva hajlítja a térdét a motívum negyedik negyedében (lép-zár-léphajlít).
A motívum térbeli mozgására jellemző, hogy a fordulások mellett a férfi szemszögéből nézve előre haladva táncolják a motívumot. Ennek a haladásnak nincs szabályozott szerkezete, teljesen szabadon mozognak vele a térben.
A lassú csárdás nem tartalmaz összetett vagy bővített lábmotívumokat, összesen két-három egyszerű lépést használnak. Ha jól meggondoljuk a kétlépéses csárdáson illetve a karalatti forgatást díszítő páros bokázón kívül nem is igazán beszélhetünk motívumokról. Mint fentebb említettem előfordul, hogy a lassú csárdást a férfi cifrával (háromlépés) kezdi, mellyel oda táncol a párjához mielőtt összekapaszkodnának. A tánckezdő verbunk valamikori meglétére utaló lépések azonban nem fordulnak elő a tánc építkezése közben, csupán a kezdéskor.
A lassú csárdásban legtöbbet használt motívum a folyamatos negyedes lüktetésű rugózó lépegetés, mely a férfiak esetében zenei főhangsúlyra jobb lábbal, a nők esetében pedig bal lábbal történik (általában). Ezzel az egyszerű motívummal gyakorlatilag mindent meg tudnak valósítani.
Ha a pár használja a kettes csárdást kezdésként, akkor abból indulnak el a fent említett lépegetéssel forgásba. Általában – a férfi szemszögéből nézve – a balra lépett csárdás után jobb lábbal indulva indul el a forgás. Mivel a nő ellentétes lábbal lépett nála mindez bal lábbal történik. Érdekesség, hogy általában ebből a balra lépett csárdásból indított legelső forgást mindkét irányba el lehet kezdeni.
Fent említettem, hogy a Pest környéki szlovákok táncaiban fellelhetőek a régi forgós – forgatós táncok jellemző elemei. Nem kivétel ez alól az isaszegi tánc sem. A táncban fellelhető fő szerkesztési elv a következő: páros forgás (irányváltással is) – forgatás – csalogatás.
A páros forgás tehát hangsúlytalan és folyamatosan rugózik. Zárt fogásban történő irányváltása a következőképpen valósul meg: a férfi lelassítja a forgás lendületét, majd elkezdenek hátrálva lépni és ebből a hátráló lépésből egyszer csak átlendíti párját a másik oldalra. Ez az irányváltás több helyen is megtalálható a nyugati táncdialektus területén lassú és friss csárdásokban is egyaránt. Nem jellemző azonban a galga-menti palócok által táncolt irányváltás, miszerint az lassú visszafordulással történik, az isaszegi csárdásban mindig hátráló forgás előzi meg az irányváltást. Egy összeszokott, megfelelő technikával táncoló párnál már ez irányváltó motívum is belső táncélményt nyújthat. A forgás jó kivitelezéséhez szükséges, hogy a nő kellőképpen kapaszkodjon a párjába és a megfelelő páros viszony sem elengedhetetlen, miszerint a táncosok ne forduljanak egymás felé forgás közben. A férfiak jellemzően kissé távolabb engedik maguktól a nőt a zárt forgásban, ezáltal biztosítják a megfelelő lendületet és az irányváltó átfordulások gördülékenységét. A forgás lendületével való játék is jellemző, megjelennek az egészen lassú és a lendületes forgások egyaránt. Az irányváltás hátráló részénél is alkalmazhatóak dinamikai játékok a lendület enyhítésével vagy fokozásával. A hátrálás dinamikája fogja meghatározni az irányváltó átfordulás lendületét, mely szintén több árnyalatban valósulhat meg, ezáltal élvezetessé válik az egyszerű lépésekből álló tánc is. Ebben a fajta dinamikai játékban óriási szerepe van annak, hogy a nő tud-e kapaszkodni, illetve, hogy tudja-e tartani a megfelelő pozíciót és nem utolsó sorban az, hogy tud-e a lendületnek megfelelő távolságban lépni. A forgás dinamikája fokozható azzal is, hogy a férfi kis térdrogyasztással és előre dőléssel hirtelen meghúzza a forgást egy pillanatra.
A páros forgáshoz és az irányváltó motívumhoz szervesen kapcsolódik, hogy a forgás pozícióját megtartva előre vagy hátra lépegetve mozognak a térben. Térbeli mozgás, helyváltoztatás kivitelezhető az irányváltó átfordulással is, ez azonban technikailag jóval nehezebb.
A forgás irányának váltása, valamint a kar alatti forgatás és csalogatás nem jár augmentálással, vagy diminuálással (ritmusváltással). A páros forgás kapcsán nem beszélhetünk külső vagy belső lábas forgásról. Ez a motívikai egyszerűség ugyanakkor számos lehetőséget kínál a változatos előadásmódra.
Jellemző a páros forgásnál, hogy a férfi a nő könyökét vagy felkarját fogja, hasonlóan az erdélyi páros táncokban megjelenő fogásmódokhoz. Feltételezhetnénk, hogy ez is egy archaikusabb eleme a táncnak, de úgy gondolom, hogy ennek fő oka, hogy a nők által viselt rukávca (ing, melynek ujján lyukhímzett keményített széles csipke található, mely felfelé van hajtva) kényelmetlenné teszi a lapocka fogását.
A páros forgás kapcsán írtam a tánc dinamikai változatosságáról a következő motívumok azonban inkább a plasztikai változatosságról szólnak. Mint fentebb is említettem a tánc szerkezetének másik két jellemző eleme a nő kar alatti forgatása és az abból kibontakozó csalogatás. Itt szeretném megjegyezni, hogy az isaszegi páros táncok közül a lassú csárdás az, ami a mai napig fennmaradt, azonban mára már pont a jellegzetességét adó forgatások és csalogatások koptak le róla. Feltételezem, hogy ennek elsősorban a kivetkőzés során a viseletből eltűnő zsebkendő lehet az elsődleges oka, mivel a forgatások legtöbbször zsebkendővel történtek. A páros forgások és irányváltások azonban a fent leírt formában a mai napig megtalálhatóak.
A nő kar alatti kiforgatása mindkét irányban megvalósulhat, és minden esetben a páros forgásból következik. Ugyan előfordul, de nem jellemző, hogy a kettes csárdásból indítanák, mint például egyes dunántúli csárdásokban.
A kar alatti forgatás több formában is megtalálható. A legegyszerűbb változat az mikor a férfi egyszer kiforgatja a párját, majd el is engedi a kezét és következik a csalogatás. Természetesen ez egy ritka eset, a nő általában többször fordul meg a tengelye körül. Érdekesség, hogy ez esetben a férfi csupán
az ujjaival „forgatja” a nőt, de leginkább a nő magától forog.
Egy másik típus is megfigyelhető, ami plasztikailag szinte teljesen megegyezik a marosszéki forgatós táncokban található hosszabb ideig tartó forgatásokkal, miszerint a férfi a nő körül halad és mindketten egy pont körül mozognak. A különbség annyi, hogy itt nincs a belső láb kihangsúlyozva, így dinamikája jóval egyenletesebb. A férfi ebben az esetben forgatja a nőt. Ide kapcsolódóan szeretném megjegyezni, hogy egy másik szlovákok lakta település – Sződ község, mely Isaszegtől 30 Km-re található – történetében a szlovákokkal közel egyidejűleg letelepedett székelyekről vannak adatok. Ugyan erre bizonyíték nincs, de nem zárható ki, hogy az isaszegi táncban megjelenő kar alatti forgatások esetleg erdélyi közvetítéssel kerültek be a táncba, ugyanis a szlovákság mellett sok más
nép képviselői is megtelepedtek a faluban, melyek aztán együtt alakították a település kultúráját. A harmadik változata a kar alatti forgatásnak az isaszegi csárdás érdekessége is egyben, ami nem más, mint a nő zsebkendővel történő forgatása. Mivel a zsebkendő általában a nő jobb kezében van ez a forgatás típus csak az óramutató járásával megegyező irányú forgásból indítható. Csupán ennél
az egy típusnál figyelhető meg, hogy a nő irányt vált forgatás közben. Ez azért is lehetséges. mert ez már majdnem megegyezik a csalogatással, így a lánynak nagyobb szabadsága van a tánc irányításában. A zsebkendős forgatásban található irányváltásokat a férfi nem irányítja, a nő maga dönti el, hogy mennyit fordul egy irányba. Technikai szempontból azonban nagy szerepe van a zsebkendőnek, mely teljesen szét van hajtva, annak érdekében, hogy minél tovább lehessen vele egy irányba forogni. A nő a zsebkendőbe kapaszkodva gyakorlatilag sokkal lendületesebben képes egy helyben forogni, anélkül, hogy a férfi forgatná. Ugyanezzel a kapaszkodással azonban meg is tudja állítani a saját forgását és újra el tudja indítani a másik irányba. A férfinek csupán annyi dolga van, hogy ellentartásával segíti a nő lendületes forgását.
A zsebkendő nélküli forgatások csupán mennyiségileg variálhatók, itt azonban lehetőség van dinamikai játékra, és a „figurázásra” is. Az egyik ilyen „figura” a férfi karalatti átbújása forgatás közben. Mialatt a nő lendületesen forog, a férfi is átfordul a nőével ellentétes irányban, hogy ne ütközzenek össze, és ami a legfontosabb, hogy a férfi fordulása jóval lassabb. Általában a nő maximum kétszer vált irányt a zsebkendős forgatások alatt és a második irányváltás már a csalogatás kezdete. A másik jellemző motívum az, hogy a férfi páros bokázót táncol a forgatás közben. Itt megfigyelhető az is, hogy bal kezéből a jobb kezébe veszi át a zsebkendőt. Nem jellemző azonban, hogy a bokázós díszítést a kar alatti átbújással összekombinálnák. A csalogatásba való átmenet kétféleképpen valósulhat meg: vagy a férfi engedi el a zsebkendőt, vagy a nő rántja ki a férfi kezéből.
A tánc szerkezetének csúcspontja a csalogatás, mely az isaszegi táncban igen jelentős szereppel bír. Minden egyes forgatás után elengedik a nő kezét mielőtt újra páros forgásba kezdenének. Ez a külön táncolás tarthat csupán egy pillanatig, vagy akár több ütemen keresztül. A tánc rövid ciklusai mindig a csalogatásban teljesednek ki és itt válnak a legizgalmasabbá. A fizikai kapcsolat és a tánc technikai megvalósítása itt értelmét veszti és egy másfajta kapcsolat kerül előtérbe. Tulajdonképpen semmi más nem történik, mint hogy mindketten a saját tengelyük körül forognak, néha megállnak, és vagy újra elkezdik, vagy visszatérnek a páros forgásba. Természetesen itt is, mint más táncok esetében megjelenik a tapssal való díszítés. A csalogatás lényege, véleményem szerint nem is maga a
csalogatás, hanem a páros forgásba való visszatérés, melyet a férfi és a nő is egyaránt kezdeményezhet. Ilyenkor a nő újra belekapaszkodik a férfiba és hirtelen lendületet adnak egymásnak a páros forgáshoz. Jelentős pillanat ez a táncban, tulajdonképpen ez a tánc igazi rövid csúcspontja, melyet újra és újra fel kell építeni. A csalogatás játékosságának lényege tulajdonképp az, hogy egy kicsit késleltesse egyik vagy másik fél az újbóli összekapaszkodást és az annak
lendületességével járó táncélményt.
Az isaszegi csárdásban tehát a tánckezdő kettes csárdás után rondó-szerűen követi egymást a forgás, a forgatás és a csalogatás.